Nemrég a közeli ismeretségi körömben autóbalesetet szenvedett egy család. Anya és gyermeke utazott az autóban, amikor műszaki okok miatt az autó kisodródott és egy hídról lezuhant. Az autóból csak a kisfiú szállt ki életben, az anyuka halálos fejsérülést szenvedett. Később az apuka elmondta, hogy a gyermek életét a jól rögzített, jó minőségű és folyamatosan ellenőrzött gyerekülés védte meg. Amikor a kisfiam kinőtte a bébihordozót és autósülést választottunk, még nem tudtam, hogy milyen ülés lenne a legideálisabb.

Persze utánajártam a baráti körökben, hogy ki milyen ülést használ, majd egy isofixes ülést választottunk. Isofix, mosható huzat, dönthető háttámla, állítható magasságú biztonsági öv. Ezek voltak akkor, amik fontosak voltak. Most a kisfiam 2,5 éves, 92 cm magas és túl nagy a gyermeküléshez. Nem tudom a fejtámlát magasabbra állítani és ez nagyon balesetveszélyes. Ezért döntöttünk úgy, hogy lecseréljük.  A mai kínálatban nagyon könnyű elveszni, ezért készítettem magamnak egy kis összefoglalót, melyet most megosztok veletek.

Először is fontos tudni, hogy : "A kresz úgy szól, hogy a gépkocsiban utazó 150 cm-nél alacsonyabb gyereket a testsúlyához igazodó kialakítású gyerek biztonsági rendszerben kell rögzíteni. A 3 évesnél fiatalabb gyermek csak gyermekbiztonsági rendszerben szállítható. A szgk. első üléséhez a gyerek biztonsági rendszer csak akkor szerelhető be – a jármű szokásos haladási irányával ellentétes irányba – ha az üléshez nem szereltek fel légzsákot, vagy a légzsákot ki lehet kapcsolni. A 3. életévüket betöltött, legalább 135 cm magas gyerekeket a hátsó ülésen már elegendő a gépkocsiba szerelt biztonsági övvel rögzíteni (gyerekülés nélkül), ha az öv a testmagasságához igazodik és a gyerek biztonságosan beköthető."
Az ülések közül van, amely az autó biztonsági övével csatolható és van, amely isofixszel rögzíthető. Az isofix ma már nagyon elterjedt, az autók 90 százaléka fel van szerelve vele. Nagy előnye a mindennapi életben, hogy gyorsan és könnyedén betehető és rögzíthető az autóban a gyerekülés. Automatikusan a helyére pattan a saját súlyától, és egy gombnyomásra könnyen fel is oldhatjuk a zárat. A mechanikai kialakítás miatt sokkal stabilabb a gyerekülés kapcsolata az autóval.
Az ADAC rendszeresen készít autósülés-teszteket, többféle szempont alapján osztályozva azokat. Választásomat erősen befolyásolják ezen teszteredmények, legfőképpen a biztonságra vonatkozó értékelések. 

Vannak áruházak, melyek saját maguk készítenek teszteket,saját márkajelzéssel ellátott üléseik vannak, de emögött inkább reklámot látok.

Sok baleset történik az utakon, melyek során gyermekek sérülhetnek meg egy rosszul választott gyermekülés miatt. Fontos, hogy az a használati utasításnak megfelelően legyen bekötve, a gyermek súlyának, magasságának és életkorának megfelelő legyen. Sajnos sok esetben  a pénztárcánk határozzák meg, mit engedhetünk meg magunknak.

Adott egy 2,5 éves, 12 kg-os, 92 cm-es gyermek. Van kismillió féle autósülés márka. Van olcsó és van drága. Egyik üzletben ezt ajánlják, a másikban azt. Vegyek saját márkás terméket? Határ a csillagos ég? Ti mi alapján választjátok ki a gyerekülést?  

Viki

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?