szüléstörténet szülésA hírekben mostanában egyre többször lehet hallani óriásbébik születéséről, és ilyenkor előkeresik a rekordereket is, hogy hol, mikor született a legnagyobb súlyú baba az országban, a világon. Ilyenkor én is felkapom a fejem, és együttérzek azokkal az asszonykákkal, akik 5 kg körüli babákat szülnek. Felkapom a fejem, mert érintett vagyok az ügyben, és már ki van hegyezve a fülem a mellékesnek tűnő adatokra is, pl. hogy cukorbeteg-e a kismama, vagy szedett-e valamilyen vitamint, illetve, hogy fiú vagy lány babáról van-e szó.

2012 decemberében hoztam a világra negyedik gyermekünket, egy kislányt, 5090 grammal és 60 cm-rel. Az előző három szüléshez képest nagyon gyorsan ment a dolog, már ami a megszokott egész napos vajúdásokat illeti. Túlhordás miatt az előző nap magzatvízvizsgálaton voltam, már a negyedik alkalommal, ezért mondta az orvos, hogy akkor reggel hétkor a szülőszobán találkozunk. Eddig a szülésnek semmi jelét nem mutattam, nem is éreztem, így hazaengedett. De ettől a mondattól, hogy holnap szülünk, úgy megnyugodtam, hogy már hazafelé az autóban kisebb-nagyobb rendszertelen fájásokat éreztem. Így ment ez estig, és még aludni is tudtam, de éjfél körül arra ébredtem, hogy határozott fájásaim vannak. Csendben kínlódtam, hogy ne keltsem fel a három édesen alvó gyermekem. Éreztem, hogy semmi érdemleges nem fog történni, úgyhogy hagytam mindenkit aludni, de reggel puszi a nagyoknak, mamának és 7-kor már a szülőszobán csöngettünk.

Papírok, előkészítés, vizsgálat: már háromujjnyi! Örültem, hogy volt értelme az esti forgolódásomnak, így hát 9 körül burokrepesztés, 10:40-kor oxitocin, 11:45-re baba! Nagyon boldog voltam, hogy láthatom, és hogy még dél előtt hajlandó volt kibújni! Megmérték, mondták, mekkora szép nagy baba, hallom az orvos motyogja többször az orra alatt, hogy 5090 gramm, mint akinél még nem 100 százalékos a feldolgozottság. Erre mondom nem ő volt a legnagyobb, a tesó 5900 gramm volt. Visszakérdez háromszor, válaszolok háromszor. Őt is simán szülte, anyuka? Mondom igen. Még láttam rajta, hogy dolgozza fel az infót, de gratulált kedvesen, majd ment a dolgára.

Nem szeretném, ha bárki is azt hinné, hogy én milyen hősnek gondolom magam, és azért írom ezt le. Ha így lenne, akkor a második lányunkat, aki majdnem 6 kg-mal született, bemondattam volna a tévében is, ugyanis felajánlották, hogy kihívják a sajtót, ha gondolom, jól jönne a kórháznak is, de mondtam, hogy szó sem lehet róla, nincs mit mutogatni ezen a babucin, szép és egészséges és kész. Szóval nálunk a felállás a születési súlyokat illetően a legidősebb lány 4400 gramm, 54 cm, a második lány 5900 gramm, 57 cm, a hamradikra sikerült egy fiú is, aki 4800 gramm 60 cm volt, és most a picilány 5090 gramm és 60 cm.

A két nagylányunk, akik mostanra már tíz- és nyolcévesek, magas, vékony csajszik lettek, a fiunk is egy átlagos hároméves ovis kissrác, és remélem, a pici sem lesz olyan kis szumós alkatú, mint újszülött korában!

Anna

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?