Egy kis múlt, hogy érthető legyen, miért is írok ide. Remélem, később visszaolvasva segít kívülről látni a dolgokat és megoldást találni. Ismerem a Bezzeganyát, szoktam olvasni a kommenteket is, és tudom, hogy kapnak itt hideget-meleget akik írnak, de kérlek, a negatív kritikáktól kíméljetek meg, inkább tanácsot adjatok vagy javasoljatok.

Jómagam problémás családból származom, anyám zugivó, 15 éves koromig gyakoriak voltak a verések (kéztörés, kék-lila foltok), veszekedések, így 18 évesen leléptem otthonról. Nem is a fizikai bántalmazás volt rossz, hanem a lelki. A verést simán kibírtam, de azt, hogy nem szeretnek vagy legalábbis úgy tesznek, hogy nem szeretnek, nem tudtam megérteni. Sose voltak rám büszkék, sosem mondták, hogy szeretnek. Most 3000 kilométerrre vannak tőlem, nem gyakran beszélünk, három év alatt kétszer láttak három órára. A férjem szülei még kiskorában elváltak, apukája felszívódott, a mai napig nem tudni, hogy merre van, anyukája nevelte egyedül. A mi kapcsolatunk pedig nehezen indult, de imádjuk egymást (szó szerint úgy érzem, hogy egymásnak vagyunk teremtve), hét éve együtt, majdnem négy éve vagyunk házasok. Viszont mindketten, talán a gyerekkorunknak köszönhetően, nagyon erős személyiségek vagyunk, nehezen kötünk kompromisszumokat, és ami a legfontosabb, hogy a gyerekünk rendesen próbára teszi a házasságunkat.

Vagy egy majdnem hároméves, dackorszak közepén lévő kislányunk. Gyönyörű, okos, imádnivaló, de borzasztó hisztis és akaratos. Az akaratossággal nem is lenne gond, de a hisztivel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. És ez egyre jobban zavar. Utóbbi időben marékszámra szedem a MagneB6-ot, hogy ne futamodjak meg. Reggeltől megy az ordítás, konkrétan mindenért. Olyan sapka/nyuszi helyzet. Ha van sapka, az a baj, ha nincs, akkor az. Ha valamire nemet mondunk, verekedik, megüt, karmol. Ha szépen kérjük, nemet mond, ordít, rúg, hisztizik. Ha megpróbálom neki elmagyarázni higgadtan, akkor kb. 2 percig oké, utána ott folytatja, ahol abbahagyta. Ha megbüntetem, akkor semmit sem ér (próbáltam sarokba/székre/ágyra ültetni annyi ideig, ahány éves, próbáltam elvenni a kedvenc tárgyát, próbáltam megvonni tőle valamit, amit szeret, mint például a desszertet vagy a kedvenc meséjét péntekenként).

Egyszerűen a gyereket nem érdekli a büntetés, vagy én nem találtam meg a megfelelőt számára. A gyerekkori emlékeim miatt testi fenyítést nem használunk, ha már minden kötél szakad, rácsapok a kezére vagy popsijára, de ez három év alatt alig néhányszor fordult elő. Ha már nagyon nem tudok mit kezdeni a helyzettel, elmegyek és szerintem ez az egyik legnagyobb hibám, mert a gyerek úgy érzi, hogy ő nyert.

Azt hozzá kell tennem, hogy anyósom nem nagy segítség, egyedüli unoka, kényezteti rendesen, mindent megenged a tiltásom ellenére. Emiatt volt is nemrég egy elég komoly összeszólalkozásunk, azóta próbálok vele minimális kapcsolatot tartani. Szerencsére nem sokat van velünk, így csak mi ketten vagyunk a gyerekkel éjjel/nappal egy idegen országban, család és segítség nélkül.

A gyerek miatt nagyon sokat veszekszünk a férjemmel, idén többször is megfordult a fejemben, hogy válni szeretnék, és sajnos továbbra is úgy érzem, hogy számomra ez lenne a megoldás. A gyerek nevelése terén elbuktam (én így érzem), és a házasságom sem áll szilárd alapokon. Mivel sem nekem, sem a férjemnek nem volt minta, hogy milyen egy jó szülő, így próbálunk magunktól rájönni, hallgatni az ösztöneinkre, de nem úgy látom, hogy sikerülne. Az én elgondolásomban egy jó szülő szeret, tanít, fegyelmez, óv. Namármost a fegyelmezésen kívül a többi 100 százalékig megoldva, imádjuk, ő a legjobb döntésünk ebben az életben. De nem tudom elviselni, hogy ennyire szófogadatlan, hisztis, kiborít, falra mászok tőle és állandóan ideges vagyok emiatt  (azt sosem mondom, hogy rossz, mert szerintem rossz gyerek nincs).

Szóval így állunk most: kimerültségi pánikrohamon újra előjött, a férjemmel nem biztos, hogy megérjük a következő házassági évfordulót, gyerek pedig vagy szenvedni fog, hogy elválunk és még rosszabb lesz a helyzet. Vagy nem. Addig is marad a mindennapi ordítás, hisztizés, sírás.

Eperke

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?