Angyalka gyermekorvos fütyi

Az első gyermekorvosunkról ebben a posztban írtam.

Másodikra természetesen azt hittem, megfogtuk az isten lábát. Eleinte úgy tűnt, az idős doktor bácsi szakmailag nagyon topon van. Eleinte. Aztán megkezdődött a problémaáradat, szerzett fitymaszűkületről nem hallott, szerinte kitaláltam. Az allergia nem létezett számára, az ételallergia fikció. Az ember ezeken valahogy túllép, nem nagyon kellett látogatnunk, szerencsére nem volt beteg a gyerek.

Fütyiügyben jártunk több helyen, megoldásnak a műtét maradt, egy-két éven belül megejtjük. Bár ezzel a témával a leváltásáig szó szerint baszogatott, hogy ezt csak fel kell tépetni, nem nagy dolog. Aki fiús anyuka, és hallott már ilyenről, az tudja, hogy a letapadást lehet műszeresen leválasztani, nem feltépetni, bár az itteni kórházban az utóbbi dívik. A szűkületre csak műtéti megoldás létezik. Mi egy pesti kórházban voltunk egyeztetni a műtéti megoldásról.

Angyalka gyermekorvos fütyiFitymaszűkület, letapadt fityma - mit csináljunk vele?

A gyermek egyéves koráig jobb, ha nem nyúlunk a fitymához, míg az ennél idősebb gyermekeknél óvatosan elkezdhető a  tágítása. Mindig a gyermek korától függ, hogy mit kell tenni ilyen gondok esetén - mondja a gyermeksebész.

Tovább>>>

Megszületett a második gyermekünk, szerencsére csak státuszvizsgálat alkalmával találkoztunk orvossal, akkor még nem volt beteges a gyerek. A baba köldöksérvben „szenvedett”, amivel persze rögtön sebészetre utalt minket. Már az időpontegyeztetésnél mondta a kedves asszisztens hölgy, hogy ha van beutalónk, menjünk, de pár hónapos baba köldöksérvével nem fognak semmit csinálni. Mire elértünk a rendelésre, a sérv már eredeti méretének a fele volt csak, természetesen mondták, hogy nincs vele teendő. A 6 hónapos státuszvizsgálatnál már nem létezett, mondtam is a doktor bácsinak, lám. elmúlt. Erre ő közölte, ne zagyváljak össze-vissza, az nem szokott elmúlni. Itt éreztem, hogy újfent rosszul döntöttem, de valamiért akkor még nem váltottunk. Aztán következett két év, amikor csak a kötelező vizsgálat miatt mentünk orvoshoz, egyébként szerencsére nem kellett.

A nagyobb gyermekünk elkezdte az óvodát, és vele együtt örök barátságba kerültünk az ovis vírussal. A nagyobbik szerencsére hamar kilábalt belőle, a kicsi kevésbé. Heti rendszerességgel látogattuk a doktort, mindig gyógyszer nélkül távoztunk, álláspontja szerint a gyereknek ebben a korban az a dolga, hogy náthás, köhögős legyen. A természetes gyógymódokkal próbálkoztunk. A kicsi a legkisebb náthás, köhögős történet következtében is hörghurutos lett, ennek következményeként kórházba került. Ott az inhalációs kezelés után jobban lett. Ezután otthonra is beszereztük a készüléket.

A betegségek alakalmával a doktor bácsinak külön kérvény kellett, hogy megvizsgálja a gyereket. Májusban megszületett a harmadik gyerekünk. Az egy hónapos státuszon közölte a doktor bácsi, hogy fitymaszűkülete van, de nem utal minket urológiára, hanem kenegessem egy szteroidos kenőccsel. Kérdeztem, hogy egy hónapos gyereket? Megsértődött, hogy ő az orvos. Én meg úgy éreztem, hogy annyira nem vagyunk egy véleményen, hogy jobb mindenkinek, ha váltunk.

ELŐZMÉNYEK

Angyalka gyermekorvos fütyi

Tápszerezze a gyerekét, mert éhen fog halni!

Egy hétig küzdöttem, hogy a gyerekbe cucáljam, már úgy éreztem, mintha libát tömnék, hol a gyerek üvöltött, hol én bőgtem. Aztán gyermekorvost váltottunk...

Olvass tovább>>>

A harmadikkal minden rendben

Harmadikra egy fiatal doktor nénire esett a választásunk, akivel a kórházban már többször találkoztam. Nagyon lelkiismeretesen és alaposan végezte a munkáját. Szeptemberben egy nyugdíjba vonuló gyerekorvos helyét vette át, így bekéretőztünk hozzá. Első találkozás alakalmával mindent átbeszéltünk a gyerekekről. A következő találkozó alkalmával sajnos már három beteg gyerekkel érkeztünk. Összesen negyvenöt percet töltöttünk a rendelőben. Az összes gyereket töviről-hegyire megvizsgálta. Külön papírra felírta, hogy melyik gyereknek milyen orrcsepp, milyen orvosság kell. A fulladós középső gyerekemet ott helyben ellátta a rendelőben, illetve felírta a telefonszámát, ha gond van, bármikor hívhatom.

Szerencsére ezután az éjszaka nyugodtan telt, a fulladós gyerekünk másnap jobban volt, és akkor jött a meglepetés, csörgött a telefon, és a doktor néni telefonált, hogy van a fulladós gyermek (nevén nevezte, csak nem szeretném kiírni). Megkérdezte, szeretném-e, ha eljönne hozzánk megvizsgálni, hogy ne kelljen a gyógyulófélben lévő gyerekekkel betegek közé vonulni. Nagyon jólesett. Azóta voltunk nála egy-két alkalommal. Fulladós gyerekünk nagyon fél az orvosoktól a kórházi kezelés óta, a doktor nénit nem zavarta, hogy úgy kell megvizsgálnia, hogy apa kezében van a gyerek. Aztán egy jó kis piros zseblámpával azért csak lekenyerezte.

Óvodából a második lett a befutó, gyerekorvosból a harmadik talán? Remélem. Nagyon sajnálom, hogy egyik oldalról a saját tapasztalatlanságom és a naivságom miatt történtek olyan orvosi bakik, amik elkerülhetőek lettek volna. Vajon mással is előfordult?

Egy biztos: a számunkra nem megfelelő gyerekorvos-választások miatt nagyon tájékozottak lettünk különböző gyerekbetegségeket, és kezelésüket illetően. Sajnos nem nagyon kaptunk orvosi segítséget, magunknak kellett megoldani. Meg persze nem kevés rutint szereztünk, van, amikor a levegővételből már tudjuk, hogy most melyiknél milyen nyavalya következik.

Angyalka

KAPCSOLÓDÓ POSZTUNK

Angyalka gyermekorvos fütyi

Lealáztak minket a gyermekorvosi ügyeleten

Babó ordít, próbálja eltolni a vizsgáló kezet, de a doktorunkat kemény fából faragták, és legyőzi a 16 hónapos kezeket. Anya nyugtat, simogat, de ezt itt nem szabad, félre kell állnia. "Ha hányt, hát hányt, egy hányás nem a világ, lesz még több is! Mit akarnak még?"

Tovább>>>

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>