gyereknevelés hiszti dühroham

Maga az anyaság sok-sok bizonytalansággal jár. Jól csinálom? Beírassam ide vagy oda? De ha az ég megáldott téged egy gyerekkel, aki látszólag csak azért született, hogy téged bosszantson, sírba vigyen és elég ciki vele közösségbe menni, a maradék önbizalmad is elszáll. Velem is ez történt.

2004-ben született lányom, majd 2006-ban fiam. Egy biztos, hiba volt anyósomat meghívni egy hónapra, ugyan is nem engedte azon a címen közel a lányomat hozzám, hogy szegény anya, hadd pihenjen. De ez csak egy nüansz volt abban, hogy lányom bántani kezdte a nála 16 hónappal kisebb testvérét. Már nevelési tanácsadónál is jártunk, amikor előre megfontoltan a búgócsigát majdnem a kutacsába vágta. Alig tudtam az öcsit szoptatni, ebből szerencsére nem lett baj, ugyanis mai napig szenzációs jó evő, szemben az örök válogatós nővérével.

A nagy zűrzavar a fiam 15 hónapos korában kezdődött, amikor nem tetszett neki valami, kicsi szemeivel elkezdte keresni a tárgyakat, amiket jól leránthat, és ami össze is törik, vagy épp az ivólét öntötte padlóra. Akkor még arra gondoltam, hogy a testvére bántalmazása miatt lett ő ilyen. És azt is tudtam, hogy nem büntethetem meg, mert akkor magába fojtja majd a dolgokat, mint az édesanyja -aki gerincbeteg is ennek folytán. Elolvastam egy rakat könyvet, homeopátiával kezeltük a bölcsis beszoktatós betegségeket és heves természetét is. Elolvastam a Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgass úgy, hogy elmesélje című könyvet is, de az sem vált be nálunk.

A dührohamok a bölcsiben, majd mindkét oviban (költöztünk) mindig a második évben jelentkeztek, és bár addigra a törékeny tárgyak dobálása ruhadobálássá szelídült, egyre gyakoribbá váltak, az iskolában idén meg már azonnal jól megijesztette a tanítónőket a dührohamokkal.

Voltunk óvónő ajánlotta pszicho-pedagógusnál, aki ki volt akadva, hogy a megszeppent gyerek nem tudja a nevét elmondani, és az ő jelenlétében beszélt a problémáról velem. Őt tehát otthagytuk, a  kerületi Nevelési Tanácsadó a megkeresésem után fél évvel jelentkezett, hogy bocsi, elfelejtettük a gyereket, de addigra már magánpszichológushoz vittük, aki megállapította, hogy többet kell a gyerekkel foglalkozni. Kampánymunkákat végző munkanélküli anyaként ezt nem volt nehéz betartani.

És akkor egyik reggel munka híján néztem már nem is tudom, melyik csatornát, ahol Ambro Judit beszélt a Szuperérzékenyekről és a szuperérzékeny gyerekekről. Teljesen ráillett a kép. Tényleg szuperül érzékeny a gyerek, a teszt be is bizonyította, hogy ő az. Azonnal megvettem a könyvet. A dührohamokról azonban csak fél oldal szólt, így megkerestem a fél oldalban szereplő Kurcinka Rising Your Spirited Child című könyvét, amit azóta le is fordítottam, mert elhatároztam, hogy ezt más szülőkkel is meg kell ismertetnem. (Hogyan nevelj élénk gyereket lett a címe.)

Egy éve dolgozunk a könyv segítségével, a kisfiam dührohamai szinte teljesen eltűntek.

A módszer lényege a szemléletváltás, a mögöttesek megfigyelése és megértése. A szikrák elcsípése és megakadályozása, amit a gyerek is el tud végezni maga a későbbiekben. Sokat kell őket beszéltetni az érzelmeikről, meglepő válaszokat fogsz kapni, hogy mit érez ő, amikor dührohama van. Az én fiam például firka-mirkát érez a fejében, majd szédülni kezd, és jön a robbanás. Tény, hogy nálunk az iskola felgyorsította a folyamatot, ami egyébként természeténél fogva lassú, de mostanra eljutottunk oda, hogy robbanás előtt gondolkodik, tehát meg is akadályozza azt. Persze ennek hátránya is megvan, hiszen szegényke összevereti magát, mert nem mer reagálni, nehogy ő legyen a rossz gyerek, mint aminek első félévben kikiáltották őt tanárai.

Az írónő egy nevelési tanácsadó, akinek gyermekénél nem működtek az átlagos nevelési tanácsok, (ezek a gyerekek ugyanis simán levágnak egy-egy 45 percig tartó hisztit, vagy egyébként sérülésnél is sokkal hosszabban üvöltenek) ezért kutakodni kezdett, rengeteg interjút készített mellé és tanfolyamokat kezdett tartani. Számára a fejlődés a fontos, nem a tökéletesség, és mondat szintű példákat nyújt, hogy mit kell csinálni a dühroham alatt, hogyan lehet megakadályozni azt, és persze nemcsak a dührohamokról van szó, szó van az érzékenységről, a negatív első reakcióról a kitartásról (amit mi makacsságnak bélyegzünk) az alapos megfigyelőképességről (amit figyelemzavarnak titulálnak sokszor)  és rendszertelenségről is.

Ezek a gyerekek élénkek, mások, mint az átlaggyerekek, sokkal többek, hangosabbak, impulzívabbak, vagy épp nagyon komolyak elemzőek.

Eszter

gyereknevelés hiszti dührohamBezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?