Közeleg a húsvét, amikor ünnepeljük Jézus feltámadását (keresztények), a pészachot (zsidók) és a tavaszi napéjegyenlőséget követő termékenységi, újjászületési ünnepeket (felfedezhetünk számos elemet a húsvéti népszokásokban): mindenki saját hite és ízlése szerint ünnepel, a nyilvános programok főleg a népszokásokra épülnek, illetve a gyerekeket szeretnék elsősorban szórakoztatni.

Ezen a héten rengeteg programlehetőség van szerte az országban. Íme, némi ízelítő a helyszínekből és a választható programokból. Mivel a programkínálat még két részletben is hosszúra sikerült, ma a Budapest, Balaton, Dél-Dunántúl, Dél-Alföld régiók programkínálatából válogatunk, holnap pedig a Nyugat-és Közép-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld programjait igyekszünk bemutatni.

Balaton

A Belső-tő melletti Tihanyi Családi Szabadidőparkban 2011. április 24-én, vasárnap izgalmas és szórakoztató Húsvéti Nyuszibuli várja a gyerekeket. A gyerekek vidám húsvéti hagyományokat felelevenítő ügyességi játékokban vehetnek részt. A kézműves foglalkozások mellett lesz tojáskeresés, tojásgurítás, fakanalas piros tojásos futóverseny, tojásterelgetés seprűvel és nyuszitánc.

Balatonfüreden április 23-án a Vaszary Villában ünnepi családi délelőtt lesz (a program ingyenes). 10.00-kor vetítéssel egybekötött beszélgetés az ünnephez kapcsolódó hagyományokról, népszokásokról Dr. Ács Annával. 10.30-kor húsvéti családi vetélkedő meglepetésekkel, ajándékokkal: „Keresd meg a kirakó elrejtett darabjait!”, 11.30-től pedig táncház kicsiknek és nagyoknak a villában. 19.00-kor fáklyás séta: idegenvezetés a város szívében a reformkor jegyében (indulás a Látogatóközpontból; jegyár: 500 Ft/fő).

Ugyancsak Balatonfüreden, április 24-én ünnepi családi délelőtt a Városi Múzeumban. 10.00 órától húsvéti tojásdíszítés, asztali díszek készítése. 16.00 órától tárlatvezetés a Vaszary Villában a „Márffy és Csinszka”, valamint a „Német egység a Balatonnál” című kiállításhoz kapcsolódóan; a tárlatvezetés ingyenes biztosítjuk a Vaszary Villa belépőjegy mellé. Este újabb fáklyás séta.

Budapest és környéke

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum ápr. 16-tól május 1-ig különleges húsvéti kiállítással és tavaszköszöntő játékkal várja az érdeklődőket. A kiállítás alkalmával a résztvevől megismerkedhetnek a húsvét történetével és hagyományőrző szokásaival is, de emellett valódi díszített, kézműves tojásokban is gyönyörködhetnek. Ez idő alatt neves népművészek (tojáshímző és patkoló, fafaragó, kosárfonó, csuhéfonó, mézeskalács-készítő) legszebb munkáiból látható válogatás, és készítésük a helyszínen is megfigyelhető. Akik pedig a szellemi akadályverseny állomásait végigjárják, azoknak ajándékkal kedveskednek!

Programok: húsvéti és természetismereti kérdésekre válaszolva a belépéskor kapott játékkártyán bebarangolhatják a múzeumot, ahol megismerkednek a húsvéti ünnepkör történetével, megcsodálhatják az ünnepi szokások és népi hagyományok korabeli képeit és tárgyait. Kézműves mesterségek és az ünnepi díszek készítési fortélyainak bemutatója. Húsvéti portékák vására. Ismerkedés a tojásdíszítés különböző módjaival, és valódi hímes tojásokban is gyönyörködhetnek a látogatók. Aki bejárta a múzeumot és jól megoldotta a feladatokat, ajándékra számíthat. A belépőjegy ára felnőtteknek 1350 Ft, gyermekeknek 1150 Ft, csoportoknak 750 Ft, a családi jegy 4500 Ft. A belépőjeggyel a múzeum összes állandó kiállítása látogatható.

A múzeum honlapján további információkat lehet találni a programról.

A Millenárisban 2011. április 23-án egész napos program lesz. A húsvéti gyermekprogramok keretében ismerkedés a húsvéti hagyományokkal: lesz tojásfestés, írókázás, berzselés, valamint tojáscsipkéző-bemutató. Gulyás László elaődásában húsvéti dalok, történetek, mesejáték, zárásként Kolompos együttes táncháza. A belépés ingyenes!

Program:

10.00 – 16.00: Baba Bú-Jó (Játszóház kicsiknek)

A Baba Bú-Jó programjain szülők és gyerekek játszanak együtt olyan játékokat, amelyeket akár otthon is tudnak folytatni közösen.

10.00 – 16.00: Csiribiri kézműves műhely

Lehet csibét, illetve báránykát készíteni természetes anyagokból, húsvéti tojásokat festeni, írókázni és berzselni, mazsolás foszlós kalácsot sütni.

10.00 – 16.00: kézműves és barkácsdesign-bemutató Dremel-gépekkel

Húsvéti tojáscsipkéző-bemutató és -foglalkozás, ahol a Dremel hobbygépei segítségével bárki megtanulhatja, hogyan készülnek a csipketojások!

10.30 – 12.30: Környei Alice és Gulyás László Vándormuzsikus húsvéti csendes játék. Nagyszombati csendesség – ahogyan illik: kacskaringós, zöld leveles szép muzsikaszóval, mesével, mondókával. Énekek, játékok apróknak – tavasz idejére. Szépen zengő Pelikánmadár – mesejáték kicsiknek, s nagyobbaknak egyaránt – jó szívvel ajánlva. Énekek, mondókák a húsvéti ünnepkör idejéből, no és Szent György-napi pásztorhuncutságok.

12.30 – 15.30: Ismeretterjesztő állatsimogató

A bárányok, nyuszik és kecskék simogatása közben sok érdekességet tudhatnak a gyerekek kis kedvenceinkről!

13.00-től: Szent György-napi játékok

A gyerekek segítségével és Szent György vitéz hatalmas erejével sikerülhet kiszabadítani a királylányt a sárkány karmai közül. A foglalkozás tartalmaz egy rövidebb lélegzetvételű, inspirációt adó színházi előadást, továbbá egy drámafoglalkozást. Közreműködik az Apró Színház.

16.00-tól: Kolompos táncház

Kicsik és nagyok együtt mulathatnak a Kolompos együttes muzsikájára.

A Fővárosi Növény- és Állatkert összevontan ünnepli a jeles napokat, nemcsak a húsvéthoz, hanem a Föld Napjához kapcsolódó rendezvényeken is részt vehetnek az érdeklődők. Ezért Föld Fesztivál és Zöld Húsvét is lesz az Állatkertben, ahol hétfőtől csütörtökig várják a szervezetten érkező óvodás és iskolás csoportokat. Csütörtökön Pedagógus Nyílt napot tartanak. Pénteken várhatóan zömmel a családok veszik birtokba az állatkertet, csakúgy, mint a nyitó vasárnapon, valamint a húsvéti hétvégén.  A húsvéti hétvége a Föld Fesztivál programhetének folytatása. A zöldszervezetek jelenléte és tevékenysége garancia arra, hogy a húsvét tartalmas, környezettudatos szemléletű ünnepként jelenjen meg az Állatkertben.

Kedvcsinálóként néhány program:

Tapizoo: állati randevú egész héten. Látványetetések, személyes találkozás az állatgondozókkal. Lesz még pelikánetetés, rájaetetés, óriáskígyó-simogatás, hétvégi elefántetetés, oroszlánfóka show. A Zöld Húsvét keretén belül a Duna-Ipoly Nemzeti Park és Palocsa Egyesület élményfal és barlangász programot szervez, a kisebbek pedig környezettudatos erdészeti játszóházban tombolhatnak, nyuszit simogathatnak. Érdemes megnézni a teljes programot a Fővárosi Növény- és Állatkert honlapján.

Rex Kutyaotthon Alapitvány - 2011.04.23. 10 órakor Tapsifüles Tanoda. A Törpenyúl Klub gyorstalpaló tanfolyama nyuszigazdiknak és leendő gazdiknak. Részvételi díj: 500 Ft (az alapítványé). Részvételi szándékát kérjük, jelezze a rex.alapitvany@gmail.com címen.

A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum is gazdag programkínálattal várja a látogatókat. A Skanzen Évadnyitó Húsvét fesztiválján április 24–25-én egy óriás fészekkel, benne 2011 darab tojással, Szent György-napi birkatereléssel és lópatkolással, tavaszi nagytakarító versennyel, rengeteg játékkal és színpadi produkciókkal fogadják az érdeklődőket.

Mivel április 24-e egyben sárkányölő Szent György ünnepe, ezért a húsvéti programok mellett helyet kapnak az e naphoz kapcsolódó szokások és hiedelmek is. Ekkor hajtották ki az állatokat a tél után először a tavaszi legelőkre, így meg lehet tekinteni aSzent György-napi birkaterelést és lópatkolást. Húsvétvasárnap sor kerül a birkaszépségversenyre is.

A kézműves foglalkozások során a húsvét közismert szimbólumai mellett vesszőparipát lehet készíteni, és kipróbálható az ostorfonás is. Húsvéthétfő a locsolkodás jegyében telik. Húsvéthétfőn jó hangulatú locsolóbállal, majd táncházzal zárul a fesztivál.

Alföld

Baján április 17–23-a között húsvéti vásár lesz a Szentháromság téren. Lesz kézműves foglalkozás gyerekeknek, népdaléneklés, bábelőadás, húsvéti énekek és versek előadása. A Szent László Általános Művelődési Központ óvodásai és óvónői pedig közös műsort adnak elő.

Kecskeméten már tizenhetedik alkalommal rendezik meg a húsvéti programot a gyerekeknek és a játszani szerető felnőtteknek. Helyszínek: Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely, Kápolna rét. A hétvégén a résztvevők megismerkedhetnek a tojásírás és a sárkányépítés rejtelmeivel, 11.00 órától folyamatosan várják a sárkányépítő foglalkozásokra a rétre látogató vendégeket. Készíthetnek kobra-, sikló-, tojás- és madársárkányokat pauszpapírból, valamint nagyszerűen repülő szaltósárkányokat újságpapírból. Április 25-én sárkányeregetés lesz 11.00 órától.

14.00 – 19.00 között népi sport- és ügyességi játékokban próbálhatják ki magukat a vállalkozó kedvű érdeklődők. A régi grundok hangulatát idéző birkózás; a hajdan volt pásztoréletre emlékező kunkobakolás, rönkhúzás; a mai gyerekek számára is ismerős kötélhúzás, zsákban futás várja a gyerekeket, szüleiket és nagyszüleiket. Az egyre népszerűbb sárkányeresztő fesztiválok mind több helyen feltűnő színes jelensége a „sárkánykapu”. Ez színes sárkányokból áll, pontosabban lebeg. Ha kedvező az időjárás, át lehet bújni alatta!

A Szegedi Vadaspark április 24-én és 25-én tojásvadászatot szervez az odalátogatóknak. A húsvéti tojásvadászat 9.00-kor indul, és 17.00-ig tart. A Vadaspark területén több mint száz lúdtojást rejtenek el a szervezők, amelyekre egy-egy kérdést írnak fel. A tojások felfedezése után a rájuk írt kérdést meg is kell válaszolni a tojásgyűjtő állomáson. A helyes válaszokat ajándékokkal jutalmazzák. A szervezők azt kérik, hogy mivel sokan vennének részt a játékban, mindenki csak egy tojást gyűjtsön.

Ópusztaszeren április 24-én és 25-én kétnapos programsorozattal várják azokat, akik tavaszi napsütésben szeretnének ünnepelni. A skanzenben Rügyfakasztó Vasárnapon és Vízbevető Hétfőn népviseletbe öltözött menyecskék, legények elevenítik meg a hagyományos tevékenységeket, illetve az ünnephez kapcsolódó szokásokat. Határbejárás, ételszentelés, tojásfestés és -berzselés, régimódi locsolás, tréfás jelenetek, mesék, lovas bemutatók, koncertek, muzsikaszó és még sok-sok érdekes és tartalmas program várja az érdeklődőket. Ebben a z évben magyar terelőkutyákkal hagyományőrző terelési bemutatót tartanak.

Dél-Dunántúl

Siklóson, a Tenkes Kapitánya Lovastanyán április 18-tól április 25-ig szabadon lehet simogatni az ünnep főszereplőit. Programok: húsvéti tojásfestés, tojásfutó verseny, sárgarépaevő verseny, tojásba dobó verseny, nyuszifutó bajnokság, locsolóvers mondás, keresd a bárányt, tojáskereső verseny. Húsvét másnapján 10.00 órától locsolási néphagyományok bemutatója, néptánc.

Sok-sok szeretettel várnak kicsiket és nagyokat, óvodás és iskolás csoportokat. Élő kis nyuszit azonban csak azok vigyenek haza, akik utána gondjukat viselik. A nyuszisimogatást azért szervezik, hogy senki se maradjon ki az élményből, és az állatoknak se essen bántódásuk.

Belépő: Gyerekeknek és felnőtteknek 300 Ft, óvodás/iskolás csoportoknak 150 Ft.

Pécsett április 24-én, húsvétvasárnap a pécsi állatkert várja húsvéti programmal és állatsimogatóval a látogatókat.

A kétrészes programajánlóért baudolinÁt és Veget illeti köszönet.