Két gyerekkel járom a játszótér homokos és kavicsos útjait, de sokszor belefutok ugyanazokba a kátyúkba:
- „Hagyjuk, hadd vívják meg a saját harcaikat”
Mindig eszembe jut ez a trendi szöveg akkor, amikor éppen a kétéves kislányom kezéből tépi ki a játékot egy kb. ötéves fiú, pontosan azután, hogy a negyedórája szépítgetett homoksütije közepébe beletaposott. Ilyenkor persze a kislányom is sírva odakap, és próbálja visszaszerezni a játékát. A veszekedés hevében reménykedve nézek a fiú anyja felé, hogy segítsen rendezni a helyzetet, erre a fenti választ kapom.
- Az örökké hintázó gyerek
Már negyedórája várunk vigyázzban a hintára (mögöttünk még ketten várnak ugyanúgy), amikor szépen megkérjük a hintában ülő gyermeket, hogy adja át egy kicsit a helyet, hogy mások is hintázhassanak, utána visszamehet. De nem, ő nem. A szülő erre odanéz, konstatálja, hogy a gyerek még megvan, telefon tovább. Ennek egy alfaja, a sorban állás a csúszdához tipikus esete, amikor négyen-öten állnak szépen sorban, de egy gyerek a szülei szeme láttára, notórikusan félrelökve mindenkit, előremegy.
- A gyorsan pakoló szülő, aki nem nézi meg, hogy mit visz haza
Ez nem lenne gond, ha legalább miután otthon konstatálta, hogy nem az ő gyerekének a neve van ráírva, legközelebb visszahozná és otthagyná a játékot, hogy meg tudjuk találni. Persze nem. Szép élmény volt, amikor lányom fél év után a játszótéren találta meg az elveszett kedvenc labdáját (vennünk kellett helyette egy ugyanolyat) úgy, hogy éppen előtte magyarázta a szülő a gyerekének, hogy nézd, a kislánynak olyan labdája van, mint nekünk, csak újabb. A felirat még fél év után is olvasható volt…
- A kölcsönjátékot a homokozóban elásó, majd otthagyó gyerek
Ennek az alfaja az az eset, amikor az óvodás gyerekek a játszótéren elrejtik a mások játékait a bokrok alá. Extrém kiadásban (kétszer is megtörtén) a tipegő kedvenc szórakozása, hogy mások játékait, kulacsát, ennivalóját a szemetesbe dobálja, ahonnan nekünk kell kivennünk, mert a szülő észre sem vette.
- Óvodás gyerekek őrjöngése a tipegők között
Mindenki által ismert jelenség, amikor az óvoda után az óvodások elözönlik a játszóteret (Budapest belvárosában súlyosbítva az alsós napközisekkel) és közben semmilyen szinten sincsenek tekintettel a tipegőkre, illetve azok játékaira, sokszor veszélyes helyzetet teremtve.
(Pl. a babavár tetejéről leugrálás, homokkal teli vödrök ledobálása a várból.) Ez nálunk odáig fajult, hogy a 3 év alatti gyerekeket 4 óra környékén pánikszerűen elviszik a szülők.
Mielőtt nagyon gyorsan, gondolkodás nélkül elkönyvelnétek egy savanyú, mindig rosszat látó embernek, írok néhány szívmelengető dolgot is, amit a játszótéren tapasztaltam.
- A szülő, aki közös játékot szervez és vezet a játszótéren
Van egy szülő, aki nem tud úgy megjelenni a játszótéren, hogy ne kezdjen a gyerekeivel olyan játékot, amibe mások is be tudnak kapcsolódni (vicces fogó, bújócska, szerepjáték).
- A gazdi, aki mindig a játszótér mellé hozzá a gyerekszerető kutyáját, hogy gyerekek játszhassanak vele és dobhassák neki a labdát.
- A szülő, aki mindig kimegy a játszótérről cigarettázni, de úgy, hogy a szélirányra is figyel, hogy ne fújja be a szél a füstöt
- A szülő, aki külön hoz néhány megunt játékot és otthagyja a játszótéren azoknak, akiknél éppen nincsen játék.
- A szülő, aki látva, hogy egy másik szülő gyerekei nem tudnak elszakadni a játszótérről, ő is hazaindítja a sajátját, hogy ezzel kilendítse a holtpontról a hazaindulást.
egy gyakorló játszóterező apuka
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
